Öreg néne őzikéje

Ki ne ismerné Fazekas Anna: Öreg néne őzkéje című versét, vagy Walt Disney filmvászonra álmodott meséjét Bambiról, az árva őzikéről, aki barátaival együtt fedezi fel a körülötte lévő vadon izgalmait és veszélyeit. Egy hasonló, mesébe illő történet esett meg gyerekkoromban, ezt szeretném most elmesélni.
Gyerekkorom minden nyarát a nagymamánál, vidéken töltöttem. Gyakran jártam át a szomszédba Joli nénihez és Gyula bácsihoz, akiknek hatalmas, kerítéssel körbekerített gyümölcsösük volt. Szerettem ott múlatni az időt, mert a fák alatt rengeteg állat hűsölt a nyári melegben. Voltak némarécék, akik sipogó kicsinyiket vezetgették, kiscsibék, akik anyjuk melengető szárnyai alatt kerestek menedéket, kis bárányok, akik vidáman legelték a fa alatt növő zsenge füvet. Állandóan őket nézegettem, és ha megéheztem, csak felmásztam a fára, és ettem a pirosló almából, vagy a sárga körtéből. Ilyen lakoma után kinek kell az ebéd?
Joli néni fia, Gyuszi a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, és az aratás idején nagyon sok dolga volt. Hatalmas kombájnnal járt ki minden hajnalban a gabonatáblára aratni. Bár gépesítették az aratást, azonban ez így sem egyszerű feladat. Korábban, még nagyapám is kézzel, kaszával ment aratni. Nem egyedül végezte ezt az emberpróbáló munkát, hanem a falubeli férfiakkal összegyűltek, ők haladtak elől a kaszálással, majd mögöttük a „markot” (a lekaszált gabonát) az asszonyok sarlóval összehúzták, gabonából kötött kötéllel átkötötték (ezt nevezték kévének), majd később keresztekbe rakták. A kereszteket lovaskocsival vitték a cséplés helyére, és ott asztagba rakták. Ezután cséplőgéppel nyerték ki, osztályozták és tisztították a gabona magját.
Ez már a múlté, a hatalmas kombájnok pillanatok alatt elvégzik ezt a feladatot. Gyuszit estére nem kellett elaltatni, olyan fáradt volt, hogy szinte állva elaludt. A fülledt meleg, a szálló por, a vibráló levegő még a legellenállóbb és legerősebb férfi szervezetét is megviseli. Este egy hideg zuhany, egy hideg sör és egy nagy alvás mindenre gyógyír volt.
Egyik nap épp a gabonatáblán dolgozott a hatalmas géppel, amikor hirtelen meglátott valamit nem messze a gép orra előtt. Egy pár méteres sugarú körben ki volt taposva a búzatáblán egy kör, mintegy kis tisztást képezve a gabonamező közepén, és ennek a körnek a szélén egy mozdulatlan sötétfoltot látott meg. Mi lehet ez? Leállította a hatalmas gépet, leugrott a magasan lévő vezetőfülkéből és odament megnézni. Lépései zajára kóbor kutyák ugrottak szanaszerte, majd tűntek el a sűrű gabonatáblában. Ez nem stimmel. Legnagyobb meglepetésére egy fiatal, még szopós őzgida lapult meg a búzatáblában. Mit csináljak most?  Tudta, hogy az árvának tűnő őzgidát nem szabad se megfogni, se hazavinni, mert az anyja általában mindig ott van a közelben. A kicsit, amíg ő táplálék után néz, lefekteti valamilyen biztonságos helyen, rövid ideig magára hagyja, majd hamarosan visszatér hozzá, és vezetgeti tovább. A kicsit általában a mozdulatlansága, és rejtő színe védi meg a ragadozóktól. Jelen esetben ez nem működött, mert a falubéli kóbor kutyák már kiszagolták a rejtekhelyét, és a kitaposott kör azt jelezte, hogy itt dulakodás történt. Ha otthagyja a kis őzet, a kutyák visszajöhetnek és kárt tehetnek benne, ha magával viszi, és megpróbálja felnevelni, akkor megbüntethetik ugyan, de legalább megmenthet egy ártatlan életet. 
Rövid huzavona után úgy döntött, hogy vállalva a kockázatot hazaviszi szegény állatot és örökbe fogadja. Otthon az öregek gyorsan helyet csináltak az új jövevénynek a ház fedett előterében. Puha takarót tettek a földre és oda fektették le a megszeppent őzikét. Bambinak nevezték el a mesefilm után, és egy kis piros szalagot tettek a nyakába, hogy lehessen látni, hogy tartozik valahová. Az udvarban volt náluk egy szoptatós kecskemama, akinek 2 kis gidája volt. Szerencsére rengeteg teje volt, így jutott Bambinak is belőle. Volt egy kis cumisüveg valahol a kamra mélyén, azt kifőzték, majd a meleg kecsketejjel elkezdték cumiztatni. Volt ugyan tehéntej is, de félő volt, hogy attól a kis őz hasmenést kap és elpusztul. Így is nagy volt a rizikó. Bambi bak, azaz fiú volt. Amikor éhes volt, elkezdi hívni az anyját. Ez a hang nem sírás, 

Két-három napig sírdogált, de utána már szabályosan várta a napi háromszori cumiztatást. Naponta másfél liter tej volt a fejadag, és nagyon szépen fejlődött. Mivel Gyuszinak még rengeteg dolga volt, így Joli néni vállalta magára a napi többszöri cumiztatást. Jó móka volt. Bambi szorgalmasan szopott, és erős döfködéssel rángatta a cumisüveget, hogy abból minél több tejhez jusson. Legnagyobb élményem az volt, hogy Joli néni nekem is megengedte, hogy segítsek cumiztatni az egyre cseperedő Bambit, aki így olyan kezessé vált azokkal szemben, akiket ismert, hogy kutyaként követte az embert, és akárhol is bóklászott a nagy gyümölcsösben, elég volt fütyülni neki, máris ott termett és várta a cumit. 
Ahogy erősödött, egyre inkább kiütközött, hogy hím. Sokszor megviccelte a gyümölcsösben dolgozó munkásokat, akik azért jöttek,, hogy segítsék leszedni a gyümölcstől roskadozó fákról a hatalmas almát, szilvát, barackot, ringlót. Ha nem figyeltek, akkor leszegett fejjel nekik rohant, még nem tudta mit is kell csinálnia, mire való ez az egész, mindenesetre jó móka volt látni, ahogy a lökéstől felborult munkások égnek meredő lábbal kapálóztak, majd négykézlábra fordulva felálltak és a ruháikat porolgatták. Én voltam az őr, és ha megláttam, hogy Bambi megint rosszban töri a fejét, csak elkiáltottam magam, és mindenki a létrára, vagy a fára menekült előle. Ez a dolog az elején viccesnek tűnt, de a későbbiekben veszélyessé is válhatott volna, mert a fején a kis kezdeményekből hamarosan agancsok kezdtek el nőni, és ezzel akár halálos sebet is ejthet egy őzbak.
Két és fél hónapig cumiztattuk őt, majd lassacskán rászoktattuk a frissen kaszált zöld fűre. Augusztus végére már darált kukoricát is kapott, de az almát, a céklát, a sárgarépát és az akáclevelet sem vetette meg. Őszre szépen kigömbölyödött és Joli néniék úgy gondolták, hogy náluk még kitelelhet Bambi, majd április elején, amikor kint is talál kövér legelőt, a vadőr segítségével elengedik őt. Menjen, élje az életét.”

A suta elrejti a fűben a gidát, ha táplálkozni vagy inni indul, esetleg veszélyt érez. Ezt teszi akkor is, ha ember kerül a közelébe. Ilyenkor a fűben fekvő gida órákon át magára maradhat, de ettől semmilyen károsodást nem szenved.
Az elfektetett gidának az egyedüllét ijesztő lehet. Elképzelhető, hogy addigi rövid életében először kerül tőle távol az anyja, közben lehet, hogy már éhes is, ezért elkezdi hívni a sutát. Fontos leszögezni, hogy ez nem sírás, hanem az egyetlen kapcsolat az újszülött gida és az anyja között.
Az “elárvult” gidát nagyon nehéz felnevelni. Az esetek döntő többségében ez nem is sikerül.

Sokan nem tudják, de az őz a kicsinyét miután megszülte, elrejti valahová (magas fűbe, bokor tövébe), ahol a kicsi addig várakozik türelmesen, amíg a mamája meg nem érkezik a legelészésből, és meg nem szoptatja. Mivel a kezdetekben még nem tud nagyobb távolságokat menni, illetve jobban bízik pöttyös rejtő színében, mint a futás erejében, inkább mimikrit játszik, azaz megpróbál beleolvadni a környezetbe, mintegy észrevétlenné válni az ellenségei elől. Mi emberek sokszor nem is vesszük észre a fűben megszeppenve fekvő kis állatot, de kedvenceink, a kutyák igen. Az ő szaglásuk messze jobb, mint a miénk, ezért már azelőtt észlelik a kicsit, mielőtt meglátnák. Egyes kutyák csak szagolgatják, mások ugatják a kis magatehetetlen őzet, míg – sajnos – vannak olyanok is, amelyek megtámadhatják, és meg is ölhetik a kicsiket. Évente százával pusztulhatnak el az ivadékok a vad, vagy kóborló kutyák kártevésének köszönhetően.
A másik hiba, hogy ha ilyen kis állattal találkozunk, alapszabály, hogy bármennyire is aranyos, nem szabad megsimogatni, mert ha az anyja megérzi a szagunkat a kicsinyén, nem fogja többé szoptatni, és a gida menthetetlenül elpusztul. Ha pedig már megsimogattuk, akkor vagy nekünk kell felnevelni, vagy az erdészetbe kell vinni, ahol megpróbálják mesterségesen szoptatni, de ez sem egyszerű feladat. A mesterséges tápszerrel is csak a gidák kis százaléka marad életben, arról nem is beszélve, hogy az erdészeknek e nélkül is van elég gondjuk. Nem kell még plusz feladatot adni nekik, mert a gidanevelés nem tartozik az egyszerű feladatok közé.
Hasonlóan az őzekhez, a vaddisznók is most hozzák világra csíkos kis malacaikat. Velük még jobban kell vigyázni, mert a kicsinyét sírni halló anyadisznó agresszívvá válhat és támadhat, ezért ha beléjük ütközünk, akkor mindenképpen maradjunk csöndben, és hagyjuk őket szabadon elmenni.
Amit mindenképpen meg kell szívlelni, és be kell tartani: erdőben a kutyákat szigorúan pórázon kell tartani. Soha nem lehet tudni, hol találkozunk feldühödött, kicsinyeit féltő vaddisznóval, vagy vadkannal. A velük való találkozást, és kontaktust mindenképpen messziről kerülni kell!!!!

Egy gidát korántsem egyszerű felnevelni. Sok zölddel és szénával kell etetni, s adott esetben a kertünknek is búcsút mondhatunk, hiszen előszeretettel legeli le a friss hajtásokat, rügyeket. Ezen kívül jogi következményekkel is számolhat az, aki egy őzet hazavisz: ezek az állatok ugyanis általában egy nemzeti park vagy vadásztársaság tulajdonát képezik, elvitelük tehát tulajdonképpen lopásnak minősül. Ha valamilyen védett állatra bukkanunk, megyénkben ajánlott inkább a Bükki Nemzeti Parkot értesíteni.

Joli néni az aratáskor a fia találta, majdnem az aratógép elütötte, csak a csodának és Gyuszinak volt köszönhető, hogy figyelt, így szegény kis állat megmenekült. 

A kis őzike bak lett

Felszaladtak a gyümölcsfára így élvezet volt almát szedni, mert Bambi minduntalan megviccelte őket.