Kedves olvasó! 

Sütő András gyakorló állatorvos vagyok. Kora gyerekkorom óta állatokkal szerettem volna foglalkozni, ahogy azt hiszem minden gyerek. Édesanyám már korán felismerte az állatok iránti érzékenységemet, ezért mindig olyan hasznos, és szórakoztató ajándékokat, főleg könyveket kaptam tőle, mint James Herriot (Kutyák a rendelőmben, Állatorvosi pályám kezdetén), vagy David Taylor (Vadállatok orvosa) könyvei. Az ezekből a könyvekből szerzett tapasztalataimat mind a mai napig kamatoztatom. Sokszor jutnak eszembe még évtizedek múlva is a történetek, és bizony volt eset, amit e nélkül meg sem tudtam volna oldani. 
Még csak huszonhét éve vagyok állatorvos, de ezalatt a „röpke” idő alatt is történt velem pár esemény, amit úgy gondoltam, érdemes lenne egyszer papírra vetni. Ezek a könyvek úgy gondolom, színes képet rajzolnak nemcsak rólam, a gazdikról és a kedvenceikről, hanem arról a sokszor nem is könnyű munkáról, amit minden gyakorló állatorvos végez: a korai kelésekről, a késő éjszakába nyúló műtétekről, a kezelésekről, és arról az áldozatos munkáról, ami bizony sok lemondással és álmatlan éjszakával jár, de megéri. Megéri, mert segíteni tudunk, amikor baj van, és számunkra is öröm, amikor a gyógyult pácienst, vagy a gazdi elégedettségét látjuk. 
Amikor az Állati egypercesek című könyvek megírásán dolgoztam, az volt a célom, hogy mind a gyerekeknek, mind szüleiknek, és az állatszerető felnőtteknek olyan történetekkel szolgálhassak, amik nemcsak szórakoztatnak, de tanítanak is, hiszen játszva sokkal könnyebb tanulni. A szórakoztató történeteken kívül pár tanulságos is akad, nem titkolt nevelő célzattal. A könyvek egyike sem akadémiai székfoglaló, de nem is kifejezetten gyermekkönyv. Kellemes útitárs egy hosszú unalmas úton, vagy kikapcsolódást és felüdülést nyújtó segítség a nyaralás alatt. Minden kötet harminc, megtörtént esetet dolgoz fel, így a négy kötetben összesen 120 történet található, amelyek segítségével szeretném vicces, szórakoztató formában bemutatni egy gyakorló állatorvos mindennapjait, azokat a sokszor nem egyszerű eseteket, amikkel találkozunk, és mindazokat az örömöket, amiért érdemes ezt a szakmát, ezt a hivatást szívvel-lélekkel csinálni, még akkor is, ha e mögött nagyon sok lemondás és kihívás van.
Az a tény, hogy mind az első, mind a második rész már második kiadását érte meg, számomra nagy boldogság, hiszen ez azt jelenti, hogy mindaz, amit el akartam velük érni, az teljesült és célba talált. Nekem ennél nincs nagyobb öröm.
Kívánom mindenkinek, hogy forgassa élvezettel és haszonnal ezt a négy könyvet, amelyeknek részemről fő célja a szórakoztatás volt, de remélem tanulsággal is szolgál majd minden lelkes állatbarát számára.
A történeteket Flamm Rita grafikus által készített színes, bájos rajzok elevenítik meg.